Keresel valamit?

2017. március 9., csütörtök

VALAHOL csak akad egy téma

Heeej☺

Most jöttem csak rá, hogy kihagytam egy LL könyv bemutatását. Uupsz. Na ezt sürgősen pótolom is, hisz nemsokára jön a következő.

Leiner Laura - Valahol /Bexi 5./
Először kezdeném a saját véleményemmel, aztán persze szokás szerint kaptok borítót és fülszöveget is. Meg most készültem egy pár plusz képpel is.

Na szóval. Tudni illik, hogy az egyik kedvenc könyvsorozatom a Bexi, tehát ezt is akkora kedvvel olvastam, mint egy ház♥ Az előző kötetet Laura egy nagy kétellyel zárta, hogy akkor most Beka kit is választ végül. Beka vívódásainak és áldozat hozatalainak is tanúi lehetünk. Annyi titok, fejlemény, történés, kaland és balhé van a Valaholban, mint az összes eddigiekben talán összesen. Izgalom a köbön, az biztos. De, hogy végül egymásra találnak-e újból, azt nem árulnám el. Olvass és jöjj rá magad.♥


Márk vagy Tomi? Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta eltelt időben Bexi élete végre nyugvópontra jutott, és ebben fontos szerepe volt Tominak is az Üres Utcák együttesből. A nyári turné azonban felforgatott mindent a zenészek életében. Fesztiválok, koncertek, fülledt turnébusz, őrült bulik Aszádékkal, zsarolás… Valahol a Balaton-parton.

Nekem ez a kedvenc idézetem Márktól. Remélem nem csak nekem.♥

Ez pedig egy olyan motívum, amely rávilágít, hogy még több okot kapunk arra, hogy utálhassuk Baloghot és Gerit.....



- Ms. A.

2017. március 2., csütörtök

Boldogság, vagy mégsem?

Boldogság ezennel megtalálva, vagy inkább ő talált rám
Boldogsáááág van, és még sok más
Egyik ismerősöm mondta mindig, hogy a boldogságot nem szabad kergetni, sőt még keresni sem kell, majd rádtalál, ha itt az ideje. Mindig csak legyintettem rá, hogy ilyen nincs, ha nem teszek érte, hogy találna csak úgy rám?! És BUMM. Rámtalált. Ezért is, meg a suli, a tanulás, készülés a szalagavatóra, szóval, hát ezért tűntem el a Kaszandra Világa látóhatáráról. Nem ígérem, hogy nem lesz többet ilyen, hisz az nagyon felelőtlen lenne részemről, és lehet nem tudnám betartani. De elmesélem, hogy is van ez a nagy boldogságosdi. Áprilisban szakítottam a barátommal, mint már ti is tudjátok. Aztán volt a nagy törés, ami után nagyon nehezen jöttem rendbe szívügyeket illetően, sajnos. Közben tetszettek páran, de nem tettem érte, így nem lett egyikből sem semmi. Feladtam, hogy keresgéljek, elegem lett. De még mindig nem hittem a 'majd rád talál a szerelem' dologban. Egyik barátnőm év vége felé meghívott szilveszterezni, és kaptam a lehetőségen. Milyen jól tettem...
...
...
...
...
...
Ezt a bejegyzést még múlt héten közzé akartam tenni, meg akartam osztani veletek boldogságom egyetlen apró darabkáját, hogy esetleg velem örülhessetek. De nem tudtam, hogyan is írhatnám le pontosan az érzéseimet, mindig hozzá-hozzá írtam kicsit, hogy még teljesebb legyen. Hisz olyan boldog voltam. Igen. Ahogy mondtam. Voltam. Mára már csak múlt idő. Sajnos nem rajtam múlt. Szerettem, nagyon. S talán egy kis részem sosem szűnik majd meg szeretni őt. De el kell engednem. Szerencsére egész jó 'viszonyban' váltunk el egymástól. Őszintén kívánom neki, hogy legyen boldog, és magam is hasonlót remélek. Hogy a közel jövőben újra boldog lehetek. Sajnos a távolság megnehezítette és közbe szólt. De mégis sokat köszönhetek neki. Mindig is nagyon kevés volt az önbizalmam, valójában szinte semmi, aztán jött ő. Megtanított értékelni önmagam, meglátni az értékeimet. Hülyén hangzik, de tényleg így volt. Hiába vagyok cserfes, együttérző és optimista, hiába keresem mindig mindenben és mindenkiben a jót, magamat sosem láttam reálisan. Nem nagyképűségről van szó, épp ellenkezőleg, szürkének láttam önmagam. Ez sajnos általános iskolai tapasztalataim miatt volt így. Bevallom örülök a változásnak, jót tett. Sokkal merészebb, magabiztosabb lettem, és valóban megnőtt az önbizalmam. Kellett már ez a változás, szinte már szükségem volt rá. Szóval mindent összevetve boldog voltam, változtam, és kicsit koppantam. De nem bánom. Mindig felállok a legnagyobb gödörből is. Köszönöm, hogy elolvastátok kissé kettős érzéseim.
- Ms. A

2016. december 13., kedd

Mi a Boldogság?


Hogy mi is a BOLDOGSÁG? Ez a kérdés már számtalanszor előkerült újságokban, könyvekben, honlapokon és még sok más helyen is. A filozófusok már sok éve kutatják erre a kérdésre a választ, de ők sem értenek egyet a boldogság megmagyarázásában. A boldogság minden ember életében felbukkan előbb, vagy utóbb. Néha nem is vesszük észre, pedig ott van az orrunk előtt. A boldogságot nem lehet kérni, ki kell érdemelni, ha jószívű vagy, kedves, segítőkész, becsületes és persze megbocsátó, ja és tudsz szeretni akkor előbb-utóbb, rátalálsz a boldogságra, vagy épp ő talál rád! A boldogságnak nincs receptje, de ha mégis, akkor ez lenne az:

-Sok-sok szeretet
-Bizalom másokban és saját magunkban
-Jó nagy adag türelem
-Nagy zsák humor
-Egy maréknyi optimizmus
-Néhány jó barát
Ha mind ez megvan keverjük össze, és remélhetőleg boldogok leszünk.

Ha szeretnél verset írni a boldogságról, kövesd ezeket a lépéseket:
Használd a fantáziádat
Próbáld meg kifejezni az érzéseidet
Keress mulatságos rímeket

Itt van pár rím:
Énekel-mérlegel, érdekel
Mese-vese, Emese, szerelmese
Írni-hinni, inni, bírni, sírni
Élet-rémlett, fénylett, bérlet, készlet, fény lett, kész lett, részlet… még sok rím van, így hát találj ki párat te is!

Itt egy rövid kis rögtönzött versike:

Rémlett az élet,
De nem fénylett a készlet.
Így hát az élet bérlet,
Már csak részlet.

Ha rosszul érzed magad, esetleg bal lábbal keltél fel, vagy csak egyszerűen szomorú vagy akkor mondd magadnak ezt!:

Az élet szép, a világ csodálatos… és én mindenkit nagyon szeretek!

Ha valaki szomorú akkor próbáld felvidítani, mesélj neki vicceket és 5-6 vicc után ő is nevetni fog, és egy mosoly egy boldogságmorzsa.

Idézve a nemek szavából:
NŐK: „A boldogság egy gyönyörű dolog, és felemelő érzés.”
FÉRFIAK: „A boldogság olyan, mint egy nő, megfejthetetlen.”

Hát… ez lenne a boldogság!

- Ms. A

2016. december 12., hétfő

Elmaradás/3 - Nélküled

Ééééés Igeeen!!!♥♥♥Ahw♥♥♥Már annyira, de annyira vártam, hogy végre a kezembe kapjam, és elolvassam Leiner Laura Bexi sorozatának 4. részét a Nélküledet, hogy alig hittem el, hogy már ki is olvastam. Még tavasszal jelent meg a könyv, de azóta olyan sok dolog történt, hogy szinte már meg is feledkeztem róla. Aztán a múltkor megláttam a könyvtárban♥ És rögtön tudtam, hogy haza kell vinnem és elolvasnom☺Hát ezen nem múlott, haza hoztam, csak egy volt a bökkenő...épp egy másik 500 oldalas regény közepén jártam..Paranormalcy. Tehát először szépen el lett rakva, hogy ne legyen olyan nagy a kisértés, mert egyszerre két könyvet olvasni nem a legjobb dolog. De most, hogy végre elolvastam, imádom, ezt a részt is, ahogy a többit és alig várom, hogy az októberben kijött, 5. részt olvassam, a Valaholt♥ De azért azt is említsük meg, ahogy vége lett a könyvnek...Egy bazinagy cselekmény közepén!!!!! Most komolyan...hogy lehet egy könyvnek így vége????!!! Argh...De annyira izgalmas és jó volt a könyv, hogy legalább ez kárpótol, és ha jól láttam 2017ben jön a Bexi 6.♥ Na de nem húzom tovább az időt, jöjjön a borító és a fülszöveg♥ Gondoltam megmutatom egyben az eddigi 4 Bexi részt♥ És remélem tetszik a könyvcímekből rögtönzött monológ♥


Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?♥
- Ms. A.

2016. december 11., vasárnap

Elmaradás/2 - Paranormalcy

Paranormalcy = Természetfölötti

Kiersten White elég érdekes regényekkel örvendeztet meg minket, főleg a Paranormalcy sorozatra gondolok.
 
Paranormalcy - Supernaturally - Endlessly


A könyvtárban mindig ki van véve az első rész, mert nagyon keresett könyv. Kb. 5-ször jegyeztettem már elő, de sajnos sosem tudtam érte menni, nyaralás, kirándulás, vagy net kimaradás miatt. De most végre elolvastam♥ És a sok negatív vélemény ellenére, ami körülvett, imádtam a könyvet♥ 


Két fülszöveg is létezik, a hivatalosabb megfogalmazású, és amit maga Evie, a főszereplő fogalmaz meg♥
Akármennyire is szokatlan, hogy valaki a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál dolgozik, Evie mindig is normálisnak gondolta magát. Igaz, hogy a legjobb barátnője sellő és a volt barátja tündér, most pedig egy alakváltó srácért van oda. Egyébként pedig Evie az egyedüli olyan ember a világon, aki felismeri a paranormális lényeket, akárhogy is álcázzák magukat. De a paranormális lények most sorra halnak meg és Evie álmai is hemzsegnek az ijesztő és titokzatos jóslatoktól. Gyorsan rájön, hogy összefüggés lehet a képességei és a paranormális lények pusztulása között. Nagyon is elképzelhető, hogy ő a kulcsfigura egy tündér sötét jóslatában, amely minden paranormális lény pusztulását ígéri.
Hi, Evie vagyok és tulajdonképpen teljesen normális. Legalábbis mindig ezt hittem magamról, leszámítva, hogy a legjobb barátnőm sellő, a volt barátom pedig tündér. Annyit még hozzátennék az igazsághoz, hogy én vagyok az egyedüli a világon, aki felismerem a paranormális lényeket, akárhogy álcázzák is magukat. Ezért is dolgozom a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál. Ennyit akkor a normalitásról. De aztán bejött Lend a képbe. Iszonyú helyes srác, nagyon figyelmes, egyébként alakváltó. Felbolygatta az egész eddigi kis életemet, nem beszélve egy sötét jóslatról, amely egy az egyben rám illik. Pedig én egyáltalán nem vagyok gonosz, csak valami félreértés lehet az egész. Utána kell járnom: tudni akarom végre, hogy ki is vagyok valójában, de a legfontosabb: Nem akarom Lendet elveszíteni!  


A szereplőket kicsit pontosítsuk, Evie "látó", Lish sellő, Reth tündér, Lend pedig alakváltó...Hűű♥
Hogy legyen egy kis elképzelés a szereplők kinézetéről, gondoltam hozok pár illusztrációt. A valós színészek közül kiválasztottak hármat, aki legjobban illik a két fiú és Evie karakteréhez, na és persze Lish sem marad ki. (Egyébként akit Evie illusztrációjában láttok, onnan lehet ismerős, hogy a PLL/Pretty Little Liars/Hazug csajok társasága/ cimű filmben a színésznő/Ashley Benson/ alakítja Hanna Marin-t. De erről majd később♥)


Olvassátok el ti is♥Puszi♥
- Ms. A.

2016. december 10., szombat

Elmaradás/1 - Táncvarázs

Nemrég átnéztem az össze eddigi könyves bejegyzésemet, és rájöttem, hogy mostanában annyi könyvet olvastam, hogy azokat mindenképpen meg kell osztanom veletek. Igen ám, de ahogy keresgéltem Tavi Kata könyveiről nem találtam semmit, és rájöttem, hogy az első két könyvet olyan rég olvastam, hogy akkor még a blog sem volt, így nincs is róla bejegyzés. Így ezeket most próbálom egy kicsit hosszabb bejegyzésben pótolni♥ Megmutatom nektek a borítókat, a fülszövegeket, és a rövid véleményemet a 3. részről.

Lilla imád táncolni, ezért alig várja az új gimit a tánccsoporttal, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, akit valaha látott… a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülei szerint valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért marják egymást a fiúk, hol nyíltan, hol burkoltan? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból csatározás, szeretetből irigység és gyűlölet? Forrong a lánycsapat! Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a meccseken, szenved a feleltetések alatt, és hol pörögve, hol valami másra vágyva éli a középiskolások mindennapi, ám mozgalmas életét.
Vajon rátalál a boldogság?
Szeptember van és tanévnyitó, Lilla szorongva várja Krisztiánt. Nyár elején elcsattant egy csók, de azóta hiába vár folytatásra. Krisztián körül teljes a káosz, a rockistennek kinéző fiú elutasító Lillával és másokkal, sőt, a kosarazásban sem leli örömét.
Mi folyik a háttérben? Mit kavar a felbukkanó exbarátnő, Adrienn? Miért állít be Lilla bulijára és miért kezdenek verekedni a srácok?
Lilla éli a tánctagozat mindennapjait, de az iskolai órák és fellépések mellett nyitva tartja a szemét. Rájön, hogy Márk és Krisztián ellenséges viszonya mögött apró, múltbeli titkok rejlenek, és szuperkém barátnőivel akcióba lendül, hogy megtudja, mi az igazság. Ám Lillát meg mások figyelik, akik félreértik a fiúkkal folytatott barátságát, és mocskos pletykákat terjesztenek róla.
Vajon mit érez iránta Krisztián? És kit szeret Márk?
Lilla keményen küzd, szenvedélyesen táncol, de néha elbukik. Lesz olyan fiú, aki erős karjával átöleli és az Élet nagy táncparkettjén igazi társa lesz?


Lilla és Krisztián egy párként kezdi a tizenegyedik évfolyamot a Duna-parti Gimnáziumban. A két szerelmes mindent megtesz, hogy semmi se rontsa el a boldogságukat, de mintha a szülők összeesküdtek volna ellenük, és amikor nem ők gördítenek akadályokat Lilláék útjába, a baráti társaságban akad mindig valami baj.
Képes lesz Krisztián elviselni Lilla és Márk szoros barátságát?
Sikerül Lillának megfejtenie Ákos szokatlan viselkedését?
Hogyan alakul Jázmin és Kristóf felettébb zűrös kapcsolata?
Kibe szerelmes Gréta? És miért érzi Flóra egyedül magát?
Lilla az idei évben még komolyabban veszi a táncórákat, mert nagy a tét az év végi vizsgán. Vajon tényleg neki teremtették a színpadot? Krisztián pedig kosarasként olyan lehetőséget kap, amire nem is számított.
Sorban: Nyitótánc - Ballépések - Táncvarázs 
A szöveg térbeli csúsztatásával próbáltam érzékeltetni a részek közti különbséget, remélem sikerült. Ha a fülszövegeket elolvassuk, már egy kis fogalmunk lehet a könyvről, a kezdetleges tartalomról. A Sulijegyzetek sorozat Lilláról és Krisztiánról szól, bár ezt már olvashattátok a fülszövegeken. Lilla táncol, Krisztián pedig kosarazik. Ők ketten nagyon régen, még óvodában nagyon jó barátok voltak, csak összevesztek, aztán Krisztiánék elköltöztek. De egy véletlen folytán szomszédok lettek, és megismerkedtek, rájöttek, hogy honnan is ismerik egymást, és lassacskán egymásba szerettek, csak hát ugye azok a fránya bonyodalmak...Olvassatok bele, olvassátok el, fedezzétek fel a történetüket♥ (És ha minden igaz, jön a 4. is)
- Ms. A.

Elmaradt olvasmányaim

Képzeljétek, most vettem észre, hogy előre megírtam 3 könyv leírást és ismertetőt is, amiket még sajnos nem volt időm megosztani veletek. De így utólag megkapjátok azokat is☺Őszintén nagyon hiányzott már a Világom, csak szalagavató volt a felettem lévő osztálynak, és felkértek a tanárok, hogy mondjam én a búcsúztató beszédet, na meg persze írjam is meg. Nagyon nagy öröm és megtisztetetés volt, csak sajnos elvette az időmet. Utána pedig a kisöcsém fellépett a csibeavatón, amelyen a legkisebbeket, vagyis az elsősöket köszöntik. Szóval nagyon mozgalmas napok állnak mögöttem, de már itt vagyok. Főleg, hogy a háziorvos betegség miatt kiírt egy hétre, így nagyon sok időm volt gondolkozni, és megtervezni a Világom új stílusát, a meg persze az új bejegyzéseket. Uh, és mellékesen megjegyezném, hogy őrülten sokat olvastam!♥ Kaptok is egy szép kis listát a már bekebelezett könyveimről, és amennyihez csak tudok készítek leírást és véleményt, hogy nektek is meghozzam a kedvetek egy kis olvasnivalóhoz.☺ DE! Hogy ne legyek már ennyire unalmaa, hogy mindig csak könyvekről dumálok itt nektek, ezért új stílusú bejegyzések és kis posztok következnek. Remélem tetszeni fognak nektek♥

- Ms. A.

Bumm!

Bumm!
Mert robbant az ünnepi bomba☺
Na szóval. 
Nagy változásokat ígértem, és így is lett♥ 
Remélem tetszik a Világom új stílusa♥
Hamarosan érkezik az új style-ba az első poszt☺
- Ms. A.

Ünnepi bomba

Figyelem! Ez nagyon fontos! Óriási változások következnek! Egy gyors betekintő, hogy mi is várható:
- megszüntetem a rovatokat
- új és izgalmas bejegyzések jönnek
- egy csomó képes és személyes poszt
- reklámozom a "Világom" 
- változik az aláírás (visszamenőleg is)
- és persze még sok más...♥
Tehát ezennel ledobom az Ünnepi bombát, amely őrült nagy változásokat hoz. Hiszen egy ilyen 'támadás' után újra kell építeni a a világot:
Kaszandra Világát♥


- Ms. A.

2016. november 10., csütörtök

Szingli Könyvmoly/Összevont bejegyzés/Szívzűrök/A törés


Ez most egy rendhagyó bejegyzés, mert összekapcsoltam a keddit és a szerdait, így lett ez egy csütörtöki, Szingli Könyvmoly. Ezt még múlthéten meg kellett volna írnom, ki kellett volna írnom magamból a fájdalmat, megosztani veletek az érzéseimet, de sajnos túlságosan magam alatt voltam ahhoz,  hogy összefoglaljam, mit is érzek, ami még most sem változott túl sokat... Már az eddigi Szingli Szerdákon mindenféle dologról szó volt. Még szinte a legelején bevallottam nektek, hogy szakítottam a barátommal, így a szinglik táborát erősítem... Igen ám, de ez nem olyan egyszerű, mert közben lassan belibbent a képbe egy fiú...Szokták mondani, hogy ha valaki kisétál az életedből, az azért van, hogy helyet csináljon egy másik embernek. Amikor az előző barátommal szakítottam, azt gondoltam úgy talán elkerülhetem a szívfajdalmat, ha én vetek véget a kapcsolatnak. Aztán jött ez a bizonyos fiú, és kaptam egy bazinagy pofont tőle, de persze csak képletesen, mert megharagudott rám, de sajnos gőzöm sincs miért, és beszélni sem akar velem. Annyira közömbösen viselkedett velem, sőt inkább úgy, mint aki teljes szívéből megvet.. Borzalmas érzés elhihetitek... Teljesen összetört...A szívem kettétört miatta, az egyik felét örökre elrabolta, a másik fele pedig újra kettétört, s azok a felek is két darabra hullottak, és így tovább, míg a szívem most 1000 darabban hever valahol mélyen bennem, legbelül. A sors fintora, hogy hiába el akartam kerülni a szívfájdalmakat, mégis megkaptam, nem tudtam kikerülni, sőt irgalmatlanul lecsapott rám a mélységes fájdalom. "...darabokra törted a szívem...", talán ezzel a kis dalrészlettel lehetne legjobban érzékeltetni és kifejezni, mit is érzek. Megint csak képletesen értve, de úgy érzem egy kést döfött a szívembe, és azt meg is forgatta... Aznap 3 óra alatt 'felfaltam' egy könyvet... Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknek. Nem mondanám magam strébernek, de szívzűrrel aztán rendelkezem az biztos.. Így hát neki kezdtem, és röpke 180 perc alatt be is fejeztem. Mit mondhatnék, jól esett, az biztos.  A könyv főszereplője egy tudósklub buzgó elnöke, akinek összetörték a szívét. A szívtörés megvolt nálam is, így tovább olvastam. Avery szerint a szerelmi bánat leküzdése egyenlő a gyász 7 fázisával.

1. Döbbenet/ hitetlenkedés
2. Tagadás
3. Alkudozás
4. Bűntudat
5. Düh
6. Depresszió
7. Elfogadás/ remény


Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezge­ti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van. Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre, itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt, persze kizárólag a tudomány érdekében! És közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét.

Érdekes az biztos, de van benne valami... Elolvastam, és mintha segített volna, bár amilyen gyorsan 'befaltam' a könyvet, tuti, hogy nem volt olyan hatásos a 7 fázis. Na, de hát a passzoló tartalma miatt biztosan elolvasom még vagy tízszer. Szóval még mindig itt állok az események után, a mindenszentek és az őszi szünet végén, a szünet utáni első hét közepén, újra a sulis hétköznapokban, és persze összetört szívvel.

- Ms. A.