Keresel valamit?

2016. október 4., kedd

Könyvmoly Kedd/ A pasilista

Érdekes cím igaz? Bár miután elolvastam a fülszövegét, kissé elbizonytalanodtam, hogy én tényleg ezt akarom olvasni?! De hát könyv, és egy könyvre sosem mondok nemet, így maradhatott a kosárban és szépen hazajött velem a könyvtárból. Amit így visszatekintve egyáltalán nem bántam meg. Mint már mondtam, jelenleg a szinglik táborát erősítem, és akkortájt nagyon el voltam kenődve. Ez a könyv nagyon sokat segített, humoros volt, de azért komoly, és ez nagyon kellett nekem.


15 pasi
4 porcelánbéka
és én, Ruby Oliver -olvasható a borítón





 De nem kell ám megijedni, hogy 15 pasi, hisz Ruby felsorolt olyat is, akivel akár csak egyetlen egyszer is beszélt...Nem olyan lány ő☺Csak eleget tett pszichológusa kérésének. De olvassátok el, és kiderül minden.♥




- Ms. A.

2016. október 3., hétfő

Hencegő Hétfő/ Sebesség a köbön

Tavaly márciusban már VII. alkalommal rendezték meg az Örömautózás nevet viselő programot beteg, vagy már gyógyult gyermekek számára. A rendezvény már olyannyira kinőtte magát, hogy a tököli reptér után a mogyoródi Hungaroringen került sokadszori megrendezésre.
16 évesen, már több, mint egy héttel az autózás előtt elkezdtem visszaszámolni, mint az ovisok :D Na jó, azt azért hozzá kell tennem, hogy az esemény március 28-án volt, én pedig pont a rá következő nap töltöttem a 16-ot, így csodás elő-szülinapi ajándék volt. Imádtam az elképesztően sok, rajtra kész jármű között mászkálni, már önmagában ez is egy élmény volt. Voltak sportkocsik, fel tunningolt autók, terepjárók sőt még személyautók is, na és persze vagy száz motoros is jelen volt. Több kocsit is kipróbáltunk az öcsémmel, Kristóffal. Süvítettem Audi Quattro-ban, Ladában. De ami még nagyon különleges volt, az az, hogy kipróbálhattam egy jobb kormányos Subaru Impreza-t, amiben ha kinyújtottam a lábaimat, olyan érzés volt, mintha én vezetném az autót a versenypályán. Az autósok nagyon kedvesek voltak. Sokat számított a magabiztosságuk, a mosolyuk, a pozitivitásuk, a bátorításuk. Az autó sebességét a gyerekekhez igazították, igaz volt olyan kanyar is, ahol több autó is kissé kisodródott, vagy megpördült, de az éppen benne ülő gyermek számára ez biztosan plusz élményként hatott. Hihetetlenül élveztem a sebességet és az adrenalint. Egyszerűen leírhatatlan az az élmény, azok az érzések amelyekkel gazdagodva térhettünk haza ez után a csodás szombati nap után Nyíregyházára. Mindezek mellett, a támogatók és a szervezők jóvoltából egy halomnyi ajándékkal utaztunk haza erről az élménydús eseményről.
Csodálatos amit ezek a rendezvények és lelkiismeretes emberek képviselnek. Örülök, hogy vannak még ilyen tiszta szívű, segítőkész emberek a világon, és külön örülök, hogy az ilyen programokra én is eljuthatok♥

Ez egy Lotus Exige V6 Cup R♥
 


- Ms. A.

2016. szeptember 30., péntek

Pillanatnyi Péntek/ Szép gondolatok őszre

Szerelemhez:
- Rólad álmodom minden éjjel, átölelnélek szenvedéllyel.
- Elnyomtam magamban az érzelmeket, de most szabadjára engedem képzeletemet.
- Míg szívem utolsót nem dobban, szeretni foglak mindennél jobban.
- A rózsa vörös, az ibolyák kékek, de nem tudom szavakba önteni mindazt a szépet, amit irántad érzek.

Szakításhoz:
- Én szóltam, hogy ha megbántasz nem lesz jó vége, érjünk hát a kapcsolatunk végére.
- Úgy indul a vonat el ahogyan születik a szerelem, ha fel is szállok félek ki ül majd a helyemen.
- Volt ő, meg ő, na meg ő, de egyik sem volt a nagy Ő.
- Szép volt, jó volt, de minden elmúlt.
- Könnyeimmel küszködve várom a holnapot, mindig csak egy mondat: „Kösz, jól vagyok”.
- Maradni szeretnék hisz menni fáj. Ölelni szótlanul, de manapság álmodni kár. Maradni szeretnék, de túl sok emlék fűz hozzád. Haladnom kell, a szívem úgy is újra eldobnád.

Sulihoz:
Nincs legjobb vagy legrosszabb, van jó és rossz, ha a kettő közül tudsz választani, vagy inkább az arany közép utat választod, akkor az egész életedet a megfelelő úton járva éled majd. Hát válassz utat és tűzz ki magadnak célokat, s így haladj az élet ösvényén.

Instrukciónak:
- Nekem olyan férfi kell, aki megbecsül és nem elhanyagol, aki mosolyt csal az arcomra és nem elszomorít, akinek érdemes szívem megnyitni és nem fogja összetörni, aki számára fontos vagyok és nem játékszer, aki szeret és nem kihasznál.
- A szívem 2 tégla, a lelkem 3, de ha megbántasz mind az 5-öt hozzád vágom!

Egyéb gondolatok:
- Nincs szebb egy igazi, tiszta és őszinte mosolynál!
- Töprengtem párszor, most és máskor. Öleltem álmom, de most valóra is váltom.


- Ms. A.



Újdonságok

Még ma felkerül a legújabb rovat legelső bejegyzése, remélem tetszeni fog♥ Várom az újdonság után a visszajelzéseiteket

- Ms. A.

2016. szeptember 28., szerda

Szingli Szerda/ Okos idézetes képek szingliknek I.

Eddig sima idézetek voltak, amiket utána elemeztem. Most idézetes képek lesznek, és nem fogom őket elemezni, hanem rátok bízom gondolkodásra, és megkérlek benneteket, hogy írjátok oda nyugodtan az észrevételeiteket, a véleményeiteket, és ahogy ti értelmeztétek ezeket az idézeteket.♥





- Ms. A.

2016. szeptember 21., szerda

Szingli Szerda/ Okos idézetek szingliknek V.

Azta! Már milyen régóta megy ez a rovat, és a statisztika is azt mutatja, hogy kedvelitek, aminek nagyon nagyon örülök♥ Mint mindig, most is 4 idézettel és elemzésükkel jelentkezem. Mai témánk kissé eltér az előzőktől, mert ezek egy kis hiányérzetet keltenek majd, de mint tudjuk mindennek van jó és rossz oldala. Eddig ismertettem veletek a szingliség szuper dolgait és oldalát, de nem mindig habos csoda a szingliség, és bizony ezt sem szabad elfelejteni.

"Szinglinek lenni nem azt jelenti, hogy nem akar senki, hanem azt, hogy te nem akarsz senkit."
-Régen akinek nem volt párja az vagy csúnya volt, vagy szerencsétlen...ez bizony réges rég volt. Ma már felelősságteljes emberek vagyunk és van elég gondunk a kapcsolatok bonyodalmai nélkül is. Lehet, hogy több férfinak is tetszünk, mi nők, de, ha nekünk az az egy kell?! ...akkor várunk rá. Ha pedig még nem találtunk magunkhoz illőt, akkor pedig arra várunk.-

"Attól, hogy szingli vagy, még nem jelenti azt, hogy gyenge is; azt jelenti, hogy elég erős vagy, hogy várj egy olyan emberre, aki megérdemel téged."
-Huh. Hát ez bizony úgy igaz, ahogy van, hölgyeim. Megérdemeljük, hogy jobbat kapjunk, aki megérdemel minket. Na ez kissé zavarosra sikeredett, de remélem azért érthető.-

"Szinglinek lenni olyan, mint fagyit enni tölcsér nélkül, élvezed, mert finom, de legbelül tudod, hogy valami hiányzik."
-Pont erről beszéltem. Az éremnek is mindig két oldala van. Szabadok vagyunk, kihozhatjuk a szingliségből a legjobbat, de azért néha ott van a szívűnkben és érezzük azt a hiányt, amit egy pár tölt be az életünkben. Néha hiányzik a törődés, az összebújás, és más nyalánkságok. Nem baj, nincs ebben semmi szégyellni való, hisz mind emberek vagyunk és társa vágyunk.-

És a végére egy kissé vicces, talán inkább költői kérdés, mint valódi:
"Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, akad-e normális srác e vidéken?!"

- Ms. A.

2016. szeptember 18., vasárnap

Varázslatos Vasárnap/ Grimm

Grimm....mindenki ismeri, mármint a tanulságos kis meséiket, de 2005ben megjelent egy kicsit más verzió is, mondhatni horror ilyen címmel. Sokszor láttam már, de minden nézéssel izgalmas, legalább is nekem biztosan. Talán már ti is láttátok. Na, de ha mégsem, akkor tessék:
 http://onlinemozifilmek.hu/grimm-2005/

A megszokottól eltérően két plakátot szeretnék mutatni, és persze az előbbi link is újdonság.

 













 

A két Grimm testvér, Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm (Matt Damon) szélhámosságból élnek, és a francia hatóságok elől menekülnek. A testvérek rövidesen a fantáziájuk teremtette mesevilágban találják magukat, ahol egy bűvös erdőben titokzatos körülmények között fiatal lányok tűnnek el. Itt tényleg szükségük lesz minden trükkre, ellenfelük ugyanis a Tükör királynő (Monica Belucci).



A királynő szűz leányokat áldoz fel, hogy fiatal maradhassan, mert már több száz éves, és a tükörben nézve gyönyörű és fiatal, ezért Tükör Királynő.








 Legfőbb célja, hogy elcsábítsa a férfiakat szépségével.


De a két bátor legénynek sikerül őt legyőzni éles eszükkel.


Remélem kedvet adtam egy kis filmezéshez♥ott a link, használjátok és nézzétek☺

- Ms. A.

2016. szeptember 14., szerda

Szingli Szerda/ Okos idézetek szingliknek IV.

Aztaa, már a 4. idézetesnél járunk, hogy repül az idő♥ Remélem senkit nem untattak eddig az idézetek, mert ma kicsit mélyebbre ásunk. Ma lelki szempontból közelítjük meg a szinglik világát, egy kicsit belemélyedünk a dolgokba.

"Aki szingli, nem biztos, hogy magányos, és aki kapcsolatban van, nem biztos, hogy boldog."
-Szerintem ez igaz. Hiszen mi, szingli nők is lehetünk boldogok, nem kizárólag csak magányosak. De miért is lennénk magányosak?! A barátok mindig velünk és mellettünk vannak. Bizony a kapcsolatok is csalókák, sosem tudod kívülről megmondani, hogy boldog-e a pár akit látsz, vagy nem, hisz te csak látod, de ők érzik igazán.-

"Ne olyan légy, akinek szüksége van egy férfira, hanem olyan légy, akire szüksége van egy férfinak."
-Való igaz, nem szabad emberektől függenünk. Ne kelljen mindenképpen mögéd/melléd egy férfi, hogy magabiztos légy, hiszen erős, céltudatos nők vagyunk. De, mint tudjuk, 'minden sikeres férfi mögött egy céltudatos és gondoskodó nő áll'.-

"Két szót ismerek: mindig és soha. Küzdeni MINDIG, feladni SOHA."
-Én mindig pozitív ember voltam, próbáltam keresni mindenben és mindenkiben a jót, és ez a mai napig is így van. Sosem változtatnék rajta, pedig már jó pár nagy akadályon és súlyos, nehéz dolgokon is túl vagyok, de a pozitivitás segít. Nagyon sokat.-

És a végére pedig egy hosszabb, de nagyon elgondolkodtató, a jövőre és az egész életre nézve♥
"Mindig remélj, légy erős, nevess hangosan, játssz keményen, élj a pillanatnak, álmodj nagyot, nyisd ki az elméd, higgy a csodákban, bocsáss meg gyorsan, csókolj lassan, és szeress úgy, mintha sosem bántottak volna..."

- Ms. A.

2016. szeptember 12., hétfő

Hencegő Hétfő/ A történetem

Sokan nem tudják egy különleges és nagy titkomat, hogy én régen beteg voltam. De ezt most sem fejteném ki. A lényeg az, hogy 10 évesen megírtam a történetem egy mesébe szőve, amivel nagyon sok pályázaton indultam, többet meg is nyertem. Most ezt a mesét szeretném veletek megosztani, remélem tetszeni fog♥



A meggyógyult királylány

Egyszer volt, hol nem volt, a szivárvány virágos réten túl, volt egyszer egy király, s annak volt egy gyönyörű szép Alexandra nevű lánya. A királylány egyszer a szivárvány virágos réten sétálva leszakított egy virágot, amely a gonosz boszorkány virága volt. A gonosz boszorkány éktelen haragra gerjedt és olyan gyógyíthatatlan betegséget küldött a királylányra, amelyet a király orvosai sem tudtak meggyógyítani.

A király kihirdette országon innen országon túl, hogy annak  adja a lányát és fele királyságát aki megmenti a  lánya életét.

Jöttek is mindenféle csodadoktorok, de egyiknek sem sikerült megmenteni a királylányt. Mígnem Debrecen királyságból jelentkezett egy Maródi nevű varázsló, aki azt mondta a királynak:

- Szabó király, csak akkor gyógyul meg a lányod, ha születik egy testvére aki az életelixírt hordozza a vérében. Egy év múlva meg is született a kis királyfi, ám a gonosz boszorkány erről tudomást szerzett és a királylányt bezárta áthatolhatatlan  üvegpalotájába.

A király ismét kihirdette, hogy aki kiszabadítja a lányát annak adja lányát és fele királyságát. A sok jelentkező közül végül a szomszédos királyságból Áron herceg indult a királylány kiszabadítására.

Áron herceg a gonosz boszorkányhoz szegődött, hogy megtudja üvegpalotája titkát.

A gonosz boszorkánynak volt három varja, azokat etette a herceg. A varjak közül az egyik egy elvarázsolt királyfi volt, aki elárulta Áron hercegnek, hogy a varázspalota kulcsának rejtélyét csak a jóságos Kriván varázsló és annak tündérei tudják megfejteni. Így a herceg felkerekedett hogy Pest királyságban megkeresse a Szent László tündérséget. A tündérségben a tündérek nagy szeretettel fogadták. Áron herceg megkérte a varázslót és tündéreit, hogy segítsenek neki bejuttatni az életelixírt az üvegpalotába, hogy meggyógyuljon a királylány. A varázsló beleegyezett és másnap el is indultak a nagy kiszabadításra.

A tündérek tündérport szórtak a gonosz boszorkányra, aki ettől mély álomba merült, és így nem tudta megakadályozni, hogy a varázsló kiszabadítsa a királylányt. A királylánynak kiszabadulása után Áron herceg átadta a gyógyító életelixírt, amit Ő meg is ivott és így elpárolgott róla az átok, és meggyógyult. A király betartotta ígéretét így Áron herceg megkapta a királylány kezét és a fele királyságot.

Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, és boldogan éltek míg meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána!
- Ms. A.

2016. szeptember 11., vasárnap

Varázslatos Vasárnap/ Vámpírnaplók

Naaaaa ugye van itt valaki aki ismeri és szereti a 
vámpírnaplókat?!♥ Mert én nagyon szeretem♥ Ez a sorozat valami baromi jó♥, de tényleg☺Mindenkinek ajánlom☺Én személy szerint egy vicces leírásba szoktam érzékeltetni, hogy mi is ez. Mystic Falls-ban játszódik, ahol vannak Hasonmások, Hibridek, Vérfarkasok, Vámpírok, Vadászok, Boszorkányok, Ősiek, Szellemek, Vándorok, és van Matt Donovan☺De tényleeg :D Matt a sok természetfeletti között végig megőrzi emberségét, átvitt értelemben, és szó szerint is. 


 Hát az igazat megvallva van egy pár fő szereplő, de 3 legfőbb az Elena Gilbert(Nina Dobrev), és a két Salvatore fivér Stefan(Paul Wesley) és Damon(Ian Somerhalder), és ami bonyolítja a dolgokat az az, hogy ők hárman egy bazinagy szerelmi háromszöget alkotnak♥
De itt vannak még Elena barátnői is Caroline Forbes(Candice Accola), a városi sheriff lánya és Bonnie Bennett(Katerina Graham), aki a város leendő védelmező boszija. Később kiderül, hogy a két Salvatore vámpír, hogy léteznek vérfarkasok, megjelennek az ősiek és a hibridek. Közben kibukik egy titok, hogy miért is hasonlít annyira Elena Stefan régi szerelméhez, és még tovább bonyolódik a helyzet. Most tartok a 6. évad elején, a 8. évad októberben fog kijönni, és már alig várom☺

A történet dióhéjban:
Elenának van egy öccse, Jeremy, és a szüleik meghaltak egy úgymond autóbalesetben, amikor lehajtottak a városi hídról, Stefan "épp arra járt" és meg akarta őket menteni, de az apuka Elenához irányította, hogy inkább őt mentse. Stefan beleszeret Elenába, de a testvére Damon is. Stefan úgynevezett jó vámpír, mert állatok vérével táplálkozik, Damon pedig a rossz, mert ő gyilkol, de ha épp nem is gyilkol, emberekből eszik. Brrr....de azért én mégis Damont kedveltem meg jobban az évadok alatt, és azok a csodás kék szemei....ahw♥ Kiderül, hogy Elena örökbe lett fogadva, de nem is akárhogy...és a helyzetek egyre bonyolultabbak lesznek, de had ne mondjam el, fedezzétek fel ti♥


- Ms. A.